Körülbelül harmincan tüntettek kedden a New York-i magyar főkonzulátus épülete előtt a sajtószabadság védelme nevében – tájékoztatta az fn.hu-t az egyik résztvevő.
A megmozdulást, amelynek részvevői piros-fehér-zöld szalaggal ragasztották le a szájukat és az új magyar médiatörvény ellen tiltakozó plakátokat mutattak fel, a Facebook közösségi portál segítségével szervezték.
Bukarestben “a magyarországi médiával való szolidaritási tüntetést” szerveztek romániai újságírók érdekvédő szervezetei, amelyeknek képviselői szintén leragasztott szájjal, fehér címlapú újságot a magasba emelve tiltakoztak a médiatörvény ellen a magyar nagykövetség épülete előtt. Néhány tucatnyian voltak.
40 fiatal tüntetett transzparenseik szerint a magyarországi sajtószabadság védelmében kedden délután a berlini magyar nagykövetség előtt is. A nagykövetség munkatársának elmondása szerint a mintegy 1 órás megmozdulás rendőrségi biztosítás mellett, minden incidens nélkül zajlott. A berlini megmozdulást is a Facebook segítségével szervezték.