Nagyvilág

Botrány Szlovákiában: lecsuktak három magyar középiskolást

Állítólagos tiltott önkényuralmi jelkép viseléséért három miskolci középiskolást állított elő a rendőrség Kassán.

Egy miskolci középiskola – az MTI értesülései szerint a Kós Károly Szakközépiskola – diákjai kiránduláson vettek részt Szlovákiában, melnyek során elmentek a szlovákiai magyarság egykori politikai vezetője, Esterházy János mellszobrának avatására is. Az eseményre a Csáky-Dessewffy palota udvarán került sor, amely a kassai Major család tulajdonában van.

Az avatást követően Kassa egyik utcáján igazoltatta a rendőrség a középiskola három tanulóját, miután olyan ruházatot viseltek, amelyen feltételezésük szerint náci, neonáci jelkép volt – mondta Szerencsés János, a magyar főkonzul. Közlése szerint az egyik tanulót még hétfőn szabadlábra helyezték, két másik társát azonban a rendőrség még bent tartja, ügyük kivizsgálása tart.

A kassai Esterházy János emlékünnepséget egyébként szlovák szélsőségesek egy csoportja szlovák zászlót lobogtatva bekiabálással és énekléssel zavarta meg. Peter Kalmus kassai képzőművész megpróbálta toalettpapírba csomagolni a mellszobrot, amit a részvevők megakadályoztak. Kalmus a dulakodás közben a földre esett, de semmi baja nem történt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik