Nagyvilág

Ma lemond a dalai láma

Tibet száműzetésben lévő parlamentje hétfőn kezd tárgyalni a dalai láma múlt héten bejelentett döntéséről, amelynek értelmében lemond a tibeti nép politikai vezetéséről.

A 75 éves buddhista vezető csütörtökön közölte visszavonulási szándékát, amelyben hangsúlyozta, hogy egy közvetlenül megválasztandó személynek kellene képviselnie a tibeti népet politikai kérdésekben.

A Nobel-békedíjas vezető várhatóan a hétfői ülésen nyújtja be az indiai Dharamszalában székelő parlamentnek a formális lemondó levelét, amelyben a visszavonulását lehetővé tevő alkotmánymódosításra kéri a képviselőket. A dalai láma a visszavonulása bejelentésekor úgy nyilatkozott, hogy az elsősorban szimbolikus politikai szerepe feladása után továbbra is megmarad a tibeti nép spirituális vezetőjének, és nem szándékozik visszavonulni a közélettől.

A mostani nem az első alkalom, hogy a dalai láma arra kéri a képviselőket, hogy menték fel a politikai feladatai alól. A parlament azonban eddig minden alkalommal elutasította a kérését, mondván, nem találnának egy olyan formátumú személyt, aki megfelelően helyettesíthetné. Megfigyelők szerint ugyanakkor ezúttal változhat a helyzet, mivel a láma jóval elszántabb a kérdésben, mint korábban bármikor, és várhatóan átveszi tőle a világi kötelezettségeket a tibeti kormány vasárnap megválasztandó miniszterelnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik