Nagyvilág

Kadhafi olajtrükkje

Muammar Kadhafi líbiai vezető befektetésekre hívta fel a kínai, az indiai és az orosz vállalatokat - tudatta a Hszinhua hírügynökség.

Kadhafi vasárnap találkozott a három ország nagykövetével és akkor vetette fel, hogy ruházzanak be, illetve növeljék befektetéseiket az észak-afrikai ország olajiparába – idézi az állami JANA hírügynökséget a Hszinhua.

Kadhafi már március másodikán – miután országában történelmi mélypontra zuhant az olajkitermelés – azzal fenyegetőzött, hogy a nyugati olajvállalatokat “lecseréli” kínaiakra és indiaiakra.

A beszámoló megjegyzi, hogy a líbiai olajexport súlyos veszteséget szenvedett el az elmúlt hetekben a Kadhafihoz hű erők és az ellenzéki csoportok között folyt és folyó fegyveres összecsapások miatt.

A konfliktus előtt Líbiában 1,69 millió hordó kőolajat termeltek naponta, amiből 1,2 milliót exportáltak, többnyire Európába. A francia Total vállalat állítása szerint a kialakult helyzet következtében 300 ezer hordó alá csökkent a kitermelés. Líbia exportjának 95, míg bruttó hazai össztermékének (GDP) a 25 százalékát adja az kőolajágazat.

Kína február 22. és március 5. között hazaszállította valamennyi – közel 36 ezer – állampolgárát. Újdelhi 15 ezer indiait menekített ki és szállíttatott haza, mintegy háromezren döntöttek a maradás mellett. Orosz sajtójelentésekből úgy tudni Moszkva mintegy 1500 orosz állampolgár evakuálását hajtotta végre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik