Nagyvilág

Az USA figyelmeztette az Öböl menti országokat a bahreini beavatkozás miatt

AzUSA k figyelmeztette az Perzsa-öböl államait, hogy tartsák tiszteletben a bahreini nép jogait, miután Szaúd-Arábia csapatokat küldött a királyságba.

Tommy Vietor, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője kijelentette: a Fehér Háznak tudomása van róla, hogy Szaúd-Arábia katonákat küldött a szigetre és, hogy az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) több tagja is hasonló lépésre készül.

“Felszólítjuk GCC-beli partnereinket, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, tartsák tiszteletben a bahreini nép jogait és járjanak el olyan módon, hogy elősegítsék, ne pedig aláássák a párbeszédet” – mondta Vietor.

“Minden oldalt nyugalomra és önmérsékletre szólítunk fel és arra hívunk fel minden felet, hogy ragadják meg a párbeszédre szóló felhívást és biztosítsák hogy a demokratikus átalakulás békés folyamatként, minden bahreini állampolgár számára kedvező módon megy végbe” – hangoztatta a szóvivő.

Vietor elítélte a manamai vasárnapi erőszakcselekményeket.

Szaúdi bejelentés szerint az ország hadseregének több, mint 1000 katonája hatolt be Bahreinbe, ahol egy hónapja tartanak a zavargások, miután a tüntetők megszállták Manama üzleti negyedét.

Bahreinben állomásozik az Egyesült Államok 5. hadiflottája.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik