A hatóságok arra számítanak, hogy a természeti csapás halálos áldozatainak száma a most ismert 300-400-hoz képest jelentősen emelkedni fog. Közel 350 embert eltűntként tartanak számon.
Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1933-ban egy 8,1-es erősségű rengést követően a térségben háromezer ember halt meg.
Az NHK állami televízió közlése szerint a tengerparton talált áldozatok megfulladtak. A Szendai közelében található egyik kőolaj-vegyipari üzemben nagy erejű robbanás történt. A földrengés nyomában legalább 80 helyen keletkezett tűz az északkeleti part menti városokban.
Japánban a helyenként hét méter magas tengerár autókat, bárkákat és lakóházakat sodort el. Az országban minden kikötő bezárt, leállították a kirakodásokat is – közölték tengeri szállítmányozók.
Eltűnt egy személyvonat
A Kyodo hírügynökség jelentése szerint a 8,9-es erősségű földrengés utáni szökőárban eltűnt egy személyvonat, és a hatóságok egyelőre nem találják. Az nem ismeretes, hányan utazhattak az East Japan Railway vasúttársaság szerelvényén, amelynek a Mijagi prefektúrában lévő kelet-macusimai Nobiru állomás közelében veszett nyoma.
Szökőár elsodorta kisrepülőgépek és autók állnak más hordalék között a vízben a Mijagi prefektúrabeli Szendai repülőterének környékén. Fotó: MTI / EPA (Képgaléria)
A szökőár elsodort egy hajót is száz utassal – közölte Mijagi prefektúra rendőrsége. Egyelőre nincs értesülés a hajó és az utasok sorsáról. A hajó Iszimaki város hajógyárának a tulajdona.
Megrémültek az emberek
Szemtanúk soha nem tapasztalt erősségű földmozgásként írták le a pénteki rengést. “Én teljesen megrémültem és még mindig félek. Soha nem éltem át korábban ilyen nagy földrengést” – mondta Hidekatsu Hata, egy tokiói étterem vezetője.
“Az emberek elárasztották az utcákat. Hihetetlen. Mindenki haza akar jutni, de nem látni egy taxit sem” – mesélte Kodzsi Goto fővárosi lakos.