Nagyvilág

Egy magyar eltűnt Líbiában – a többi magyart ma kimenthetik

Malév gépet küldtek az észak-afrikai országban rekedt magyar állampolgárok kimenekítésére.

A legfrissebb információk szerint a magyarokat kimentő gép kora délután száll majd le a Ferihegyi repülőtéren, ahol jelen lesz Martonyi János külügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője azt mondta: a mentőakció fejleményeiről a nap folyamán később adnak tájékoztatást. Az Index értesülése szerint szombaton érkezett meg a líbiai hatóságoktól a magyarokért induló gép repülési engedélye.

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője szombaton az közölte: a Líbiában rekedt magyarok kimentését célzó mentőakció irányítását a Terrorelhárítási Központ vette át.

Pintér Sándor belügyminiszter még csütörtökön azt mondta, tudomása szerint mintegy 50-60 magyar állampolgár tartózkodik Líbiában, értük Magyarország repülőgépet küld. Hangoztatta, hogy eddig egyiküknek sem esett bántódása. Időközben azonban a hvg.hu arról számolt be, hogy egy líbiai-magyar kettős állampolgárságú férfi eltűnt. A portál értesülései szerint a líbiai rendőrség ismeretlen helyre hurolta. A férfi eltűnésének tényét a mgyar külügyi szóvívő is megerősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik