Nagyvilág

Nem leváltani, munkára fogni akarják a kormányt

Péntek késő délelőttre már nagyjából kétezer ember gyűlt össze a bagdadi Tahrír téren, hogy "munkára késztesse" az ország kormányát.

A munkanélküliség, a közszolgáltatások rossz állapota és a magas korrupció miatt tüntető embereket az ország kormányfője otthonmaradásra szólította fel. A hetek óta szervezett demonstrációk miatt kitiltották a járműveket az iraki főváros útjairól. Közben egy észak-iraki városban két halálos áldozattal járó összecsapásokkal kezdődtek a “Harag napja” tüntetései.

“Nem leváltani akarjuk a kormány, hanem azt akarjuk, hogy kezdjen el dolgozni” – mondta el egy 24 éves egyetemi hallgató az AFP francia hírügynökségnek a bagdadi Tahrír téren, ahol helyi idő szerint délelőtt 11 órakor már nagyjából kétezer tüntető gyűlt össze. Az AFP közlése szerint további tüntetők érkeznek folyamatosan a tér felé, annak ellenére, hogy a járműtilalom miatt csak gyalog tudnak eljutni a helyszínre.

Nuri al-Maliki iraki kormányfő egy nappal korábban felszólította az embereket, hogy maradjanak távol a tüntetésektől, mert szerinte azokat Szaddám Huszein kivégzett egykori iraki diktátor emberei és az Al-Kaida terrorcsoport szervezi. A miniszterelnök jelezte, hogy “bárhol és bármikor” lehet tüntetni Irakban, kivéve, ha a “Szaddámisták, terroristák és az Al-Kaida állnak mögötte”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik