Nagyvilág

Washington nem tiltaná többé az egyneműek házasságát

Az Obama-kormány többé nem védelmezi azt a törvényt, amely megtiltja az azonos neműek által kötött házasságok szövetségi szintű elismerését - jelentették az amerikai lapok.

A Törvény a házasságok védelméről (Defense of Marriage Act, DOMA) elnevezésű jogszabály értelmében házasság kizárólag férfi és nő között köttethetett az Egyesült Államokban.

Az Eric Holder igazságügyi miniszter által a DOMA védelmének feladásáról tett bejelentés az Obama-kormány eddigi legnagyobb horderejű állásfoglalása az amerikai melegek és leszbikusok jogainak védelmében. A lépés nyomán várhatóan újabb országos vita bontakozik ki az Egyesült Államokban a homoszexuálisok jogairól.

“A jogi környezet jelentősen megváltozott a 15 év alatt, amely azóta telt el, hogy a kongresszus elfogadta a DOMA-t” – jelentette ki Holder. Az igazságügyi miniszter emlékeztetett rá, hogy a Legfelfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte azokaz a törvényeket, amelyek törvénysértőnek minősítették a homoszexuális magatartást, a kongresszus pedig tavaly visszavonta a hadsereg által alkalmazott “ne kérdezd, ne mondjad el” elvet, amely megakadályozta a nyíltan homoszexuális önkéntesek besorozását.

Holder hangsúlyozta, hogy a kormány nem fog többé síkraszállni a házasságvédelmi törvény alkotmányossága mellett, mert Barack Obama elnök megítélése szerint az államnak egyenlő eljárást kell alkalmaznia a heteroszexuálisok és a homoszexuálisok között.

Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője szerint Obama személy szerint még mindig nem jutott egyértelmű álláspontra az azonos neműek házasságával kapcsolatban, ám az azt tiltó törvényt igazságtalannak tartja.

A homoszexuális házasságok engedélyezése egyébként a törvényhozás hatáskörébe tartozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik