Nagyvilág

Újabb lépést tett Egyiptom a demokrácia felé

Hoszni Mubarak volt elnök ellenfelei is helyet kaptak az átalakított egyiptomi kormányban.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a helyi idő szerint vasárnap este bejelentett kormányátalakítás következtében már több pozíciót is ellenzékiek töltenek be, többek között a miniszterelnök-helyettes, az idegenforgalmi miniszter, illetve a kulturális miniszter is a volt elnök politikai ellenfelei közül került ki. A kulcspozíciókat, mint a védelmi miniszteri, a belügyminiszteri, valamint a pénzügyminiszteri poszt, ugyanakkor még mindig Mubarak emberei töltik be.

A legszervezettebb ellenzéki tömörülésnek, a Muszlim Testvériségnek nem ajánlottak fel pozíciókat a kormányban, az iszlamista szervezet válaszul azt közölte, nem is kívánnak részt venni a jelenlegi kabinetben, azt ugyanis még a Mubarak-rezsim részének tekintik, és követelték egy új, független kormány felállítását.

Hoszni Mubarak lemondása után ideiglenesen az egyiptomi hadsereg legfelsőbb tanácsa vette át az észak-afrikai ország irányítását, a Mohamed Husszein Tantawi védelmi miniszter vezette tanács célja az ország demokratikus átmenetének levezénylése.

AJÁNLOTT LINKEK:

„Öreg és változásellenes” Egyiptom ideiglenes ura (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik