Nagyvilág

Tüntetőkre lőttek Jemenben

A jemeni rohamrendőrség agyonlőtt egy tüntetőt, öt másikat pedig megsebesített, amikor a fővárosban, Szanaában rátámadt egy többezres demonstrációra.

A tiltakozók kora reggel a szanaai egyetemről az igazságügyi minisztérium elé vonultak, a rezsim távozását követelő jelszavakat skandálva.

A rohamrendőrök, civilruhás emberek támogatásával rátámadtak a menetre és tüzet nyitottak a tüntetőkre, valamint kövekkel dobálták meg őket. A tüntetők kőzáporral válaszoltak. A fővárosban először volt halálos áldozata a múlt hét végén kezdődött tüntetéseknek, amelyekben az egyetem diákjai Ali Abdalláh Száleh elnök távozását követelik.

A jemeni tüntetők és a rendfenntartó erők összecsapásaiban az elmúlt kilenc napban több mint 150-en sebesültek meg.

A tiltakozások nyomására a 32 éve hatalmon lévő jemeni elnök a héten azt ígérte, hogy elhalasztja az áprilisban esedékes parlamenti választást, és nem indul a két év múlva rendezendő elnökválasztáson. Azt is mondta, hogy hajlandó felújítani a párbeszédet a reformokról. Az ellenzéki pártkoalíció vezetője, Muhammad Abdel Malek al-Mutavakil össznemzeti konferencia megtartását javasolta a békés hatalomátadás menetének kidolgozására. Az elnökhöz hű vallási vezetők pedig egységkormány alakítását szorgalmazták, de úgy vélték, hogy az államfő leváltása nem szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik