Nagyvilág

A brit kormány engedélyezné az azonos neműek házasságát

A brit házassági törvény konzervatív-liberális kormánykoalíció által beterjesztendő reformja megszüntetné azt a jogi definíciót, amely a házasságot férfi és nő kapcsolataként határozza meg.

A két legnagyobb konzervatív vasárnapi brit lap, a The Sunday Times és a The Sunday Telegraph egybehangzó értesülései szerint a tervezet értelmében – amelyet napokon belül előterjeszt konzultációra Lynne Featherstone, a brit kormány esélyegyenlőségi államtitkára – az azonos nemű párok jogot kapnának arra, hogy hagyományos polgári, vagy akár egyházi esküvői szertartáson keljenek egybe.

Ez utóbbihoz mindazonáltal az egyházak beleegyezése is szükséges. Az anglikán egyház hivatalos álláspontja jelenleg az, hogy templomaiban nem engedélyezi azonos neműek házasságkötését, bár az egyházon belüli liberális irányzat képviselői szeretnék elérni e tilalom feloldását.

Nagy-Britanniában az azonos nemű párok már 2005 vége óta hivatalosan egybekelhetnek, a jelenleg érvényes jogszabály azonban még nem házasságként határozza meg az így intézményesített kapcsolatokat. E törvény alapján a homoszexuális párok a házassági szerződéshez hasonló úgynevezett “polgári partneri viszonyra” léphetnek egymással, s őket a törvény egymás hozzátartozóinak ismeri el. Ennek családjogi kihatásai közé tartozik például, hogy a házastársakra vonatkozó nyugellátási kedvezményeket kiterjesztették a hivatalos kapcsolatra lépő homoszexuális párokra is, így például haláleset után a hátramaradt fél részesülhet özvegyi nyugdíjban, illetve hagyaték esetén mentesül az örökösödési adó megfizetése alól. Az azonos nemű párok gyermeket is örökbe fogadhatnak, ha ehhez egyébként megvannak a megfelelő körülményeik.

Az új törvényi lehetőséggel az elsők között élt Sir Elton John brit rocksztár, aki már 2005 decemberében egybekelt partnerével, David Furnish brit-kanadai filmproducerrel, néhány hete pedig bejelentették, hogy gyermeket fogadtak örökbe.

AJÁNLOTT LINKEK:

Coalition move to allow gay ‘marriages’ in church (telegraph.co.uk)

Gays will get right to marry (thesundaytimes.co.uk)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik