Nagyvilág

Kígyózó sorok a kettős állampolgárságért Kárpátalján

Az egyszerűsített honosítási eljárás januári kezdete óta a korábbihoz képest többszörösére nőtt a forgalom a Kárpátalja megyei levéltárban - írta az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.

Az újság szerint nagy dilemma előtt állnak az egyszerűsített honosítási eljárásért folyamodó kárpátaljaiak, mert aki nem őrizte meg a felmenők magyar állampolgárságát igazoló okmányokat, annak nem könnyű azt beszereznie. Az egyetlen megoldást ebben az esetben a megyei levéltár kínálja, amelynek igazgatója, Mihajlo Delehan a lapnak elmondta: minden nap sorok kígyóznak az ügyfélszolgálati szobák előtt, megjegyezve, hogy mostanáig 1200 személy kérelmét teljesítette a hivatal. A korábbihoz képest többszörösére nőtt forgalom miatt a levéltár munkatársai a munkaszüneti napokat is kénytelenek feláldozni – tette hozzá.

Az ügyintézéssel kapcsolatban Delehan kifejtette: a törvény szerint a hivatalnak egy hónap áll rendelkezésére a kért okmányok kikeresésére, ám a kárpátaljai levéltárban egy hétnél többet nem kell várakozniuk az ügyfeleknek. Gond ugyanakkor, hogy mindössze tíz munkatárs végzi ezt a munkát, és nehezen bírják az iramot; a múlt héten az egyik kolléga idegösszeomlást kapott – mondta el a szakember.

Szerinte csaknem minden második ügyfélnek gondjai vannak az adatokkal, sokan azt sem tudják, milyen okmányra van szükségük. Nem ismerik a felmenőik születési adatait, pontos nevét, márpedig egy betűnyi eltérésnek is döntő jelentősége van – emlékeztetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik