Nagyvilág

Nukleáris terrorra készül az al-Kaida

Az al-Kaida megpróbál nukleáris alapanyagot előállítani, és tudósokat toboroz, hogy úgynevezett "piszkos bombát" építsen.

Erről számolt be szerdán a Telegraph, a WikiLeaks által kiszivárogtatott titkos iratokat idézve.

A beszámoló szerint egy 2009 januárjában tartott NATO-találkozón hangzott el, hogy a terrorszervezet piszkos bombákat vetne be az Afganisztánban harcoló katonák ellen. A házi készítésű atombombák azonban évekre beszennyeznék a környező területeket – figyelmeztettek állítólag a megbeszélés résztvevői.

A kiszivárogtatott dokumentumok szerint 2007-ben olyan al-Kaida iratokat foglaltak le, amelyek azt mutatták, hogy a terrorszervezet “nagyobb előrehaladást” ért el a bioterrorizmus terén, mint azt a szakértők korábban feltételezték. Amerikai biztonsági illetékesek pedig 2008-ban figyelmeztettek arra, hogy az al-Kaidának megvan a technikai felszereltsége egy, a piszkos bombához hasonló robbanószerkezet előállítására.

A diplomáciai iratok szerint a nukleáris alapanyagokhoz különféle csempészszervezeteken keresztül jutott az al-Kaida. Az egyik feljegyzés szerint egy alkalommal egy teherszállító vonaton találtak a hatóságok atomfegyver előállításához szükséges alapanyagot az orosz-kazahsztáni határon. Máskor pedig Lisszabonban kínált egy kereskedő eladásra Csernobilból származó, sugárzó alkatrészeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik