Nagyvilág

Obama kihívója lehet a távozó kínai nagykövet

Távozik posztjáról az Egyesült Államok pekingi nagykövete - jelentette be helyi idő szerint hétfő este Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője.

Jon Huntsman, Utah állam volt republikánus kormányzója Barack Obama kihívója lehet a 2012-es elnökválasztáson.

A nagykövetté 2009-ben kinevezett politikus hivatalosan április végén hagyja majd el állomáshelyét. Lemondó levelében Huntsman megköszönte Obamának, hogy pekingi nagykövetként szolgálhatta a hazáját.

A távozó nagykövet, akinek van otthona Utah államban is, tavaly több millió dolláros házat vásárolt Washingtonban. Ebből több elemző azt a következtetést vonta le, hogy úgy döntött: teret enged elnöki ambícióinak.

Huntsmannak a republikánus párt elnökjelöltségének elnyerésével kapcsolatos kilátásai nem egyértelműek, mert miközben az országos közegben a melegházasság vagy a környezetvédelem kérdésében vallott mérsékelt nézetei miatt megszorongathatná Obamát, a jobbra tolódott republikánus párton belül nem biztos, hogy meg tudná szerezni a konzervatív szavazatokat.

Az 50 esztendős, mormon vallású Huntsmannak nem okozna nagy gondot választási kampányának finanszírozása, mert milliárdos apja, miként a utahi kormányzóság elnyerésében, ebben is bőkezűen támogatná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik