Nagyvilág

Csaknem tízezer tüntető Kairó központjában

Közel tízezer tüntető gyűlt össze kedd reggelre az egyiptomi főváros központjában, hogy részt vegyenek a Hoszni Mubarak államfő elleni tömegdemonstráción.

Erről az al-Dzsazíra arab hírtelevízió számolt be honlapján egy a helyszínen tartózkodó tudósítójára hivatkozva. A demonstráció szervezőinek reményei szerint a tömeg egymilliósra duzzadhat.

Az emberek Mubarak távozását követelő jelszavakat skandáltak, és a felakasztott elnököt ábrázoló táblákat tartottak. Mások olyan táblát vittek, amelyen az elnök fotója alatt az a felirat állt: “Lehullik a fejed!”. Az al-Dzsazíra egyik helyszíni riportere úgy értesült, a tüntetők tervei szerint amennyiben elegendő ember összegyűlik, este az elnöki palota elé vonulnak.

Sokan a Tahrír téren, a tüntetők fő gyülekezési helyszínén töltötték az éjszakát. Kairó központja felett helikopterek köröznek, a hadsereg pedig ellenőrzése alá vonta a belvárosba vezető utakat.

A külföldi országok ezzel párhuzamosan igyekeznek minél gyorsabban kimenekíteni állampolgáraikat Egyiptomból.

Mindeközben újabb adat került nyilvánosságra a zavargásban elhunytak számáról: az ENSZ emberi jogi biztosa, Navi Pillay nem megerősített forrásokra hivatkozva azt közölte: a több mint egy hete tartó tüntetéseknek eddig legalább háromszáz halálos, valamint háromezer sérült áldozata van.

AJÁNLOTT LINKEK:

Clinton: katasztrófa felé halad a Közel-Kelet (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik