Nagyvilág

Ezrek tiltakoznak Jordánia utcáin

Több ezren tüntettek Ammanban és Jordánia más városaiban pénteken.

A pénteki ima után utcára vonuló tömegek a kormány lemondását és reformokat követeltek a királyságban. A demonstráció résztvevői ugyanakkor szolidaritásukat is kifejezték az egyiptomi tüntetőkkel.”Üdvözlünk egyiptomiak. Arra bízatunk titeket, hogy szabaduljatok meg Mubaraktól” – ezt skandálta a háromezer fősre becsült tömeg a fővárosban. “Az arab népek azt üzenik: korruptak vagytok, a dühünk elér benneteket. Ben Ali vár rátok”- mondta az egyik ammani tüntető utalva a tunéziai elnök bukására.

“Együtt politikai és gazdasági változásokat érhetünk el. Le Samir Rifai kormányával! Nemzeti megmentési kormányt akarunk!” – kiabálta a tömeg Jordánia fővárosában. Az AFP francia hírügynökség tudósítói szerint a tüntetők egyelőre nem szidalmazták a királyt, akinek az 1952 óta érvényes alkotmány értelmében joga van bármikor és bármilyen okból meneszteni a kormányt. II. Abdullah 1999 februárja óta van hatalmon, miután apja, Husszein meghalt.

Az uralkodó a héten találkozott kormánya tagjaival, parlamenti képviselőkkel és szakértőkkel. A jordániai állami média szerint a király sürgette őket, hogy gyorsítsák fel a társadalmi-gazdasági reformokat. Miután az elmúlt napokban tüntetések voltak a magas árak és a gazdaságpolitika miatt, az ammani kormány közölte: 500 millió dolláros injekcióval próbálnak javítani az életszínvonalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik