Nagyvilág

Kormányátalakítás: Tunézia engedett a nyomásnak

Átalakították a tunéziai átmeneti kormányt: a kabinetből kikerültek az elűzött Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjának tagjai, akik a kulcstárcákat mindeddig kézben tartották.

Átalakították a tunéziai átmeneti kormányt: a kabinetből kikerültek az elűzött Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjának tagjai, akik a kulcstárcákat mindeddig kézben tartották.

A kormányátalakítást Mohamed Gannúsi miniszterelnök jelentette be csütörtök este a tunéziai televízióban, élő adásban. Gannúsi – aki az előző kormányt is vezette – megtartotta tisztségét, de a politikai pártokkal és civil szervezetekkel történt konzultáció után lecserélte 12 miniszterét. Egyelőre nem tudni, hogy a személyi változásokra miként reagálnak majd a kormány menesztését napok óta az utcán követelő tüntetők ezrei.

Korábban lemondott Kamel Mordzsane, a tunéziai átmeneti kormány külügyminisztere csütörtökön. A lakosság napok óta tüntetéseken követeli, hogy a kabinetből távozzanak az elűzött Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjának tagjai. Kamel Mordzsane a múlt héten már kilépett az eddigi kormánypártból, de ez kevésnek bizonyult a tüntetők lecsillapításához.

Közben a befolyásos UGGT szakszervezet felhívására több ezer ember részvételével folytatódtak a bukott rendszer embereinek a kormányból történő eltávolítását követelő tüntetések.

A főváros, Tunisz fő sugárútján több ezer ember követelte a kabinet lemondását. Előzőleg tüntetők egy csoportja áttörte a miniszterelnöki hivatal köré vont rendőrkordont. A hivatalnál korábban százak ütöttek tábort, s nem akarnak távozni onnan a kormány lemondásáig.

Tüntetés volt a tunéziai “jázminos forradalom” bölcsőjében, Szidi Buzidban is. Ebben a városban gyújtotta fel magát december 17-én egy megszégyenített fiatal árus, tettével népfelkelést robbantva ki a korrupt rendszer ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik