Nagyvilág

Felgyújtottak egy rendőrőrsöt az egyiptomi tüntetők

Tüntetők egy csoportja felgyújtott egy rendőrőrsöt csütörtök délelőtt az egyiptomi Szuezben, tiltakozásul az ellen, hogy a rendőrség megölt három helybelit.

Egy szemtanú elmondása szerint a rendőrök még azelőtt elhagyták az épületet, hogy a feldühödött tömeg gyújtópalackokkal lángba borította azt. Az egyiptomi kikötővárosban szerdán egy kormányzati épületet, valamint a kormánypárt egyik helyi irodáját próbálták felgyújtani, a tüzet azonban még sikerült időben eloltani.

Csütörtökön a délelőtt folyamán több tucatnyian gyűltek össze egy másik szuezi rendőrőrs előtt is, ahol a kormányellenes megmozdulások idején őrizetbe vettek szabadon engedését követelték.

Az észak-afrikai országban a három napja tartó tüntetéseken eddig négyen vesztették életüket – köztük egy kairói rendőr -, és a hatóságok már több száz embert vettek őrizetbe. Az al-Arabíja televízió értesülése szerint csütörtökön az egyiptomi főügyész negyven személy ellen emelt vádat “a kormány megdöntésére” tett kísérlet miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik