Nagyvilág

EU-elnökség – Osztrák napilap interjúja Paul Lendvaival

A fejükbe száll a hatalom címmel közölt interjút Paul Lendvai publicistával a Die Presse című osztrák lap vasárnapi száma.

A konzervatív napilap újságírója aktuális ausztriai és világpolitikai események mellett Magyarországról beszélgetett az ismert ausztriai íróval, újságíróval. A beszélgetés alcímében a konzervatív napilap úgy fogalmaz, legújabb, az ottani politikai eseményekről szóló könyve miatt Lendvai most “hazaárulónak számít” Magyarországon.

Lendvai, legutóbbi – múlt év végi, ez év eleji – látogatásáról szólva kijelentette, nem mérlegelte, hogy a személyét ért fenyegetések miatt ez alkalommal ne látogasson Magyarországra. Mint megjegyezte, jó ideje már nem hívják meg a közszolgálati televízióba. “Így van ez, ha az ember kritikus. Egy kicsit majdnem olyan, mint a régi kommunista időkben” – tette hozzá.

Lendvai úgy látja, Magyarországon kampány folyik liberális értelmiségiek ellen. Úgy fogalmazott, Alföldi Róberttől, a Nemzeti Színház igazgatójától “meg akarnak szabadulni”, Fischer Ádámot, az Operaház vezető karmesterét “már kiszorították”, Schiff András zongoraművészt “a kormányközeli újságokban a legocsmányabb és legrasszistább módon támadják”, amióta megjelent a “Magyarország putyinizálódásáról” szóló cikkel egyetértő olvasói levele a The Washington Postban.

Tiltakozásokat kiváltó legújabb könyvének (Mein verspieltes Land – Eljátszott országom) februárban várható magyarországi megjelenésével kapcsolatban azt mondta, nem számít újabb ellenségeskedésekre. “Időközben felismerték, hogy Ausztria mögöttem áll” – mondta. “Wolfgang Schüssel (osztrák konzervatív politikus, volt kancellár) is beszélt Martonyi János külügyminiszterrel Magyarországon és megkérdezte őt, hogy mit is csinálnak velem” – tette hozzá.

Lendvai az interjúban úgy vélekedett, hogy “nem lesz diktatúra Magyarországon”, továbbra is lesznek választások, de az országot teljesen a miniszterelnök és “emberei” fogják ellenőrizni. “A fejükbe száll a hatalom” – mondta.

Orbán Viktor az uniós elnökség szempontjából “két hibát követett el”, ezek most beárnyékolják az elnökséget – vélekedett. A médiatörvény volt a legnagyobb hiba – mondta. A kormányfő – tette hozzá – teljesen alábecsülte a külföldi média erejét. A második hibát “a külföldi vállalatokkal szembeni korlátozások” jelentették Lendvai szerint. “Igazán veszélyes csak azután lesz majd, amikor a külföld talán már nem figyel Magyarországra” – tette hozzá. A médiatörvény “legrosszabb intézkedései”, mint a bírságok, csak júliusban lépnek életbe – mondta.

Lendvai úgy látja, a magyarországi helyzetet nem lehet összehasonlítani azzal, amikor 2000-ben az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciója miatt diplomáciai szankciókat alkalmaztak Ausztria ellen az akkori uniós tagállamok. Már a hangulat is más volt akkor Ausztriában, tüntetések voltak – mutatott rá. “A luxemburgi külügyminiszter (Jean Asselborn) mondta a legtalálóbban: Orbánnal összehasonlítva Jörg Haider egy ministráns fiú volt” – mondta Paul Lendvai.

AJÁNLOTT LINK:

Publizist Paul Lendvai: “Die Macht steigt ihnen zu Kopf” (diepresse.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik