Nagyvilág

Keresztényekre lövöldözött egy rendőr Egyiptomban

Kopt keresztényekre lövöldözött szolgálati fegyverével egy rendőr egy egyiptomi vonaton, még kedden.

A hatóságok bejelentése szerint megölt egy 71 éves férfit, további öt utast megsebesített, köztük az áldozat 61 éves feleségét. Az öt sebesült közül kettő válságos állapotban van. A bejelentés szerint a rendőr nem volt egyenruhában, és állítólag éppen munkába tartott. A lövöldözés közben az kiabálta: Allah akbar (isten a legnagyobb). Az eddig vizsgálat szerint a rendőr Szamalutban szállt fel a Kairóba készülő vonatra. A lövöldözés után leugrott a szerelvényről, az állomáson azonban elkapták és őrizetbe vették.

Egy kopt érsek azt nyilatkozta az AFP-nak, hogy a rendőr kiszemelte és szándékosan támadta meg a keresztényeket. A hatóságok egyelőre nem közölték, mi volt a támadó indítéka.

Az újév első napján 21-en haltak meg, amikor bomba robbant az észak-egyiptomi Alexandria egyik kopt keresztény temploma előtt. A Sidi Bechr kerületben álló al-Kiddissine templomnál akkor robbant a bomba, amikor a hívők az újévi istentiszteletet követően, nem sokkal éjfél után elhagyták az épületet.

A magát az iraki al-Kaidának nevező terrorszervezet két hónappal ezelőtt megfenyegette az egyiptomi kopt keresztényeket. A koptok alkotják a legnagyobb keresztény közösséget a Közel-Keleten: Egyiptomban a nyolcvanmilliós lakosság tíz százalékát teszik ki. A hívők gyakran panaszkodnak diszkriminációra és a közösség elleni felekezeti támadásokra.

AJÁNLOTT LINKEK:

Robbantással indul az év Egyiptomban (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik