Nagyvilág

Szalehi: Irán képes nukleáris fűtőelemeket előállítani

Irán képes nukleáris fűtőelemeket előállítani egy olyan eljárással, amelyről a Nyugat azt állította, hogy annak Teherán még nincs a birtokában.

Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség ideiglenes vezetője tett nyilatkozatot.

Iszfahánban nukleáris üzemegységet hoztak létre, hogy fűtőelemeket gyártsanak – mondta Szalehi a Farsz iráni hírügynökségnek.

Szalehi hangoztatta, hogy az iszfaháni üzem építésének befejeztével Irán azok közé az országok közé emelkedett, amelyek képesek fűtőelemek, fűtőrudak gyártására.

Irán eddig a fűtőelemeket Oroszországból szerezte be.

Szalehi, aki az ország egyik alelnöke is, megerősítette, hogy a nukleáris téren elért eredményeket annak a nyugati politikának köszönhetik, amelyet Iránnal szemben folytattak. “Valójában a nyugati akciók következménye, hogy eljutottunk erre a színvonalra” – tette hozzá.

Tavaly novemberben Szalehi arról számolt be, hogy országa 2011 szeptemberére képes lesz fűtőelemet előállítani a teheráni

kutatóreaktor számára.

Irán legfőképpen a fűtőelemek gyártásával akarja igazolni a húsz százalékosra dúsított urán előállítását, amit tavaly februárban kezdett meg nyugati figyelmeztetések ellenére. Teherán váltig állítja, hogy nukleáris programja nem katonai rendeltetésű, békés célú, amiben viszont a Nyugat kételkedik.

Nyugati országok azt is állították, hogy Irán nincs birtokában olyan technológiának, amivel képes lenne uránkészletét húsz százalékos közeli mértékre dúsítva fűtőelemmé alakítani és a múlt század hetvenes éveiben az amerikaiak által épített kutatóreaktorban felhasználni.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa több határozatot hozott az iráni urándúsítás befagyasztására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik