Nagyvilág

Csak hollandok drogozhatnak majd a coffee shopokban?

Maastricht város jogosult arra, hogy megtiltsa a könnyű drogokat árusító "kávézókba" (coffee shopokba) való belépést nem Hollandiában lakó személyek számára.

A rendelkezés összhangban van az uniós joggal – mondta ki csütörtöki ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.

Ezzel a várakozásoknak megfelelő módon került pont az elhúzódó jogvita végére, hiszen már az Európai Bíróság által kijelölt főtanácsnok júliusi előzetes véleményadó állásfoglalása is ugyanerre a következtetésre jutott.

A nem belföldi lakosok hollandiai “kávézókba” való beengedésére vonatkozó tilalom a kábítószer-turizmus és a vele járó zavaró körülmények elleni küzdelemre irányuló, a közrend védelméhez és az állampolgárok egészségének védelméhez kötődő cél által igazolt – szögezte le a taláros testület.

A kábítószerekről szóló 1976-os törvény szerint elvben Hollandiában is tilos a kábítószerek birtoklása, forgalmazása, termesztése, szállítása, előállítása, behozatala és kivitele – beleértve a könnyűdrogokhoz sorolt kanabiszt is. Az ország azonban a kanabisz – illetve az abból származó marihuána és hasis – tekintetében toleranciapolitikát alkalmaz. A coffee shopok fő tevékenységét könnyűdrogok árusítása képezi, bár többségükben üdítő és szendvics is kapható.

A drogturisták egyre növekvő áradata miatt a belga határ közvetlen közelében található Maastricht egyetemváros úgy döntött, hogy a “kávézókba” való belépést kizárólag a Hollandiában lakó személyek számára teszi lehetővé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik