Nagyvilág

Levélben kért bocsánatot családjától a stockholmi robbantó

Taymour Abdel Wahab svédországi öngyilkos merénylő párja semmit sem tudott férje terveiről – adta hírül a brit The Telegraph hírportál.

A közel-keleti gyökerekkel rendelkező 28 éves férfi 2001-ben kezdte meg tanulmányai a brit lutoni egyetemen, ahol 2004-ben szerzett sportterapeuta végzettséget. A The Telegraph közlése szerint felesége, a szintén 28 éves, szépségiparban dolgozó Mona Thwany nem tudott férje stockholmi terveiről.

A svéd hatóságok hétfőn “98 százalékos bizonyossággal” állították, hogy ő követett el öngyilkos merényletet szombaton Stockholmban, ahol a testére erősített pokolgép idő előtt lépett működésbe. A robbantásban a merénylő életét veszítette, két ember pedig megsebesült.

A lap úgy tudja, hogy Taymour Abdel Wahab a svéd rendőrséghez illetve a médiához eljuttatott levél tanúsága szerint bocsánatot kért feleségétől és három gyermekétől, amiért nem volt velük őszinte a terveit illetően, illetve hogy hazudott nekik közel-keleti utazásairól is, ahova korántsem munkakeresési céllal, hanem a szent háború (dzsihád) miatt ment.

AJÁNLOTT LINKEK:

Meghiúsult merénylet Stockholmban (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik