Nagyvilág

Takarékos uniós elnökségünk lesz

Várhatóan mintegy 80 millió euróra tehető a magyar uniós elnökség összköltsége, ami azt jelenti, hogy más tagállamokéhoz képest a magyar "viszonylag takarékos" költségvetés lesz.

A Külügyminisztérium által szervezett háttérbeszélgetésen Bakos Piroska EU-elnökségi szóvivő korábbi példákat említve elmondta, hogy Franciaország 150 millió eurót, a Cseh Köztársaság 130 milliót, Svédország pedig 80-90 millió eurót költött az elnökségére. A magyar elnökség összköltségébe már a korábbi évek felkészülési költségeit is beleszámították – tette hozzá.

Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályvezetője közölte: sokat spóroltak egyebek mellett azon, hogy megvonták az előző kormány által bevezetett úgynevezett elnökségi pótlékot, illetve a külképviseletek állományát is kisebb mértékben növelték, mint ahogyan azt eredetileg tervezték.

A 2011-es uniós költségvetés kapcsán a szóvivő elmondta, egyre “közelednek az álláspontok”, és rendkívül nagy nyomás nehezedik a belga elnökségre, hogy még ebben az évben sikerüljön elfogadni a büdzsét. Magyarország bízik benne, hogy nem húzódik át ez az ügy a jövő évre, igaz, a költségvetés felülvizsgálata már biztosan a következő elnökség feladata lesz – fűzte hozzá.

AJÁNLOTT LINKEK:

Negyven munkanap a magyar uniós elnökségig (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik