Nagyvilág

A francia vasúti társaság bocsánatot kért a holokausztban játszott szerepéért

Minden jel szerint üzleti megfontolásból– kért bocsánatot a II. világháború alatti deportálásokban játszott szerepéért a francia államvasutak (SNCF).

A kizárólag az SNCF angol nyelvű honlapján megjelent közleményben Guillaume Pepy, a vállalat elnöke úgy fogalmaz, hogy a cég “mélységesen sajnálja és bánja” mindazt, amit a II. világháború idején tett, amikor a Franciaország déli részét igazgató vichyi kormány együttműködött az északi országrészt megszálló Németországgal.

A bocsánatkérésben komoly szerepe lehet annak, hogy az SNCF jelentkezett egy 2,6 milliárd dollár értékű floridai vasúti beruházásra. A holokauszt túlélői megtámadták a Tampát Orlandóval összekötő nagy sebességű vonalra beadott pályázatot.

A francia államvasút Kaliforniában is indulni szeretne egy nagy sebességű vasútvonalra kiírt pályázaton, de a helyi törvényhozás az idén elfogadott egy törvényt, amely szerint a 45 milliárd dollár értékű pályázatra jelentkező vállalatoknak számot kell adniuk arról, hogy részt vettek-e a holokauszt áldozatainak szállításában.

Az SNCF – mint elnökének nyilatkozata elismeri – 76 ezer francia és más országból való zsidót szállított németországi haláltáborokba. Guillaume Pepy azt állítja, hogy a cég parancsra cselekedett, s “a nácik és francia kollaboránsaik döntöttek a szerelvények összeállításáról, a vagonok típusáról, s még a vonatok menetrendjéről is”.

Három évvel ezelőtt az SNCF megtámadott egy bírói döntést, amely szerint kártérítést kellett volna fizetnie a deportáltak családtagjainak, s a fellebbezés sikeres volt.

Franciaország ötven éven át tagadta, hogy bármilyen szerepe lett volna a holokausztban, s elsőként Jacques Chirac államfő mondta ki 1995-ben, hogy a vichyi kormányzat intézkedései miatt Franciaország is felelős a II. világháború alatt zsidók ellen elkövetett bűnökért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik