Nagyvilág

Obama: Amerika sosem fog háborúzni az iszlámmal

Az Egyesült Államoknak többet kell tennie, hogy javuljon kapcsolata a muzulmán világgal - mondta a jakartai egyetemen a világ muzulmánjaihoz intézett beszédében Obama elnök.

Barack Obama egyetemen elmondott beszédében – amely indonéziai programjának csúcspontja volt – elismerte ugyanakkor, hogy nehéz eltörölni “a bizalmatlanság éveit”.

A beszéd folytatása annak, amelyet tavaly mondott Kairóban, és amelyben új kezdetet hirdetett az amerikai-muzulmán kapcsolatokban. Továbbra is fennállnak azonban olyan tényezők – a közel-keleti konfliktus megoldatlansága, az amerikai erők iraki és afganisztáni missziója – amelyek miatt a feszültség megmaradt, és Obama népszerűsége csökkent sok muzulmán országban. “Volt haladás a 17 hónapban, de sok tennivaló maradt még” – jelentette ki.

Hatalmas akadályok vannak a közel-keleti békefolyamat útjában, de az Egyesült Államok minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy az izraeli-palesztin tárgyalásokon “igazságos” egyezség szülessen – mondta az elnök.

Amerika nincsen, és nem is fog háborúban állni az iszlámmal – fogalmazott az elnök. Obama kifejtette, hogy mindenkinek küzdenie kell az al-Kaida ellen, amely nem lehet egyetlen vallás vezetője sem, kiváltképp egy olyan világvallásé nem, mint az iszlám.

Obama az előző nap még bírálta mind az izraelieket, mind a palesztinokat azért, hogy keveset tesznek megállapodásért.

AJÁNLOTT LINKEK:

Jól jött Obamának pártja veresége (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik