Nagyvilág

Birkákkal állnák útját a nukleáris hulladéknak

Megérkezett hétfőn az észak-németországi Dannenbergbe az a nukleáris hulladékot szállító vonatszerelvény, amelynek útját erőszakos tüntetések zavarták meg.

A 11 konténert a vonatról teherautókra rakják át, és Dannenbergből továbbszállítják a 20 kilométerre levő gorlebeni atomtemetőbe.

A rendőrség szerint a Gorlebenbe vezető utat is mintegy 1600 tüntető torlaszolja el a teherautók elől. A tiltakozók mellett megjelent mintegy 2000 darab birka és néhány tucat kecske is – pásztorok kíséretében. A tüntetők korábban arra figyelmeztettek, hogy kifejezetten “kreatív” ötleteik vannak a szállítmány feltartóztatására. A Lüchow-Dannenberg nevű atomellenes szervezet szóvivője közölte: “az állatok is részt akarnak venni az akcióban”.

Vasárnap erőszakos összecsapások is történtek az atomellenes tüntetők és a rendőrség között. A rendfenntartó erők gumibot, könnygáz és vízágyú bevetésével léptek fel mintegy 250 ember ellen, akik megkísérelték elhordani a sínpályát alátámasztó zúzott követ Metzingen közelében, mintegy 30 kilométerre a gorlebeni nukleáris hulladéktárolótól. A tüntetőknek sikerült több órával késleltetni a szerelvény megérkezését Dannenbergbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik