Nagyvilág

Obama a demokráciáról szónokolt Indiában

A demokratikus értékek fontosságát hangsúlyozta az amerikai elnök Mumbaiban, indiai egyetemisták előtt elmondott beszédében.

Az elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államok és India partneri viszonya korlátlan lehetőségeket rejt arra, hogy jobb legyen a két ország lakóinak élete. A világ két legnagyobb demokráciájának közösek az értékei és az érdekei – hangsúlyozta az elnök, aki szerint az amerikai-indiai viszony támasza lehet a biztonságnak, a prosperitásnak és a haladásnak Ázsiában és a világ más részein is.

Barack Obama beszédében kitért az ellenséges pakisztáni-indiai viszonyra is, és leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem kényszerítheti rá a békét a két országra. Hallgatósága egy tagjával vitatkozva megvédte a Pakisztánnak nyújtott amerikai támogatást, s azt mondta, hogy éppen India az, amely a legérdekeltebb Pakisztán stabilitásában. “Azt remélem tehát, hogy idővel kialakul a bizalom a két ország között, elkezdődik a párbeszéd és mindkét ország prosperálhat. Ez nem holnap lesz” – fogalmazott az elnök. Azt is közölte, Pakisztán ráébredt arra, hogy súlyos gondjai vannak a szélsőségességgel, és fel is lép ellenük, de “nem olyan gyorsan”, ahogyan azt Washingtonban szeretnék.

Barack Obama a hét elején rendezett, s a republikánusok győzelmét hozó félidős amerikai választások kapcsán azt mondta, hogy kiigazításokat kell végrehajtania politikájában az elégedetlen választók megnyerése érdekében. Hogy ezek milyenek lesznek, és hogyan sikerülnek, a republikánusokkal folytatandó megbeszélések eredményeitől függ – jelentette ki az amerikai elnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik