Nagyvilág

Castro: marad a szocializmus Kubában

A megkezdett gazdasági reformok ellenére Kuba egyetlen lépéssel sem tér le a szocializmus útjáról - hangoztatta Raúl Castro elnök.

A fiatalabbik Castro – aki bátyja, Fidel Castro után lett az ország államfője – szakszervezeti vezetők előtt mondott beszédet, és annak részleteiről a hétfői állami média számolt be.

Raúl Castro ugyanakkor védelmébe vette a reformokat, azt állítva, hogy azok nélkül a karibi ország a szakadék szélére kerülne.

Kubában az elmúlt héten lépett életbe az állami alkalmazottak számának csökkentéséről szóló törvény, amelytől a kormány azt várja, hogy segít leküzdeni a szigetországot sújtó mély gazdasági válságot. A törvényben foglaltak szerint jövő év márciusáig mintegy 500 ezer állami alkalmazott veszíti el állását, és a magángazdaságban igyekszik majd elhelyezkedni. Elbocsátásuk, illetve a magánszektorban tervezett alkalmazásuk szakítást jelent a dogmákkal, illetve a rossz szokásokkal – érvelt beszédében az államfő, azt azonban hozzátette: Kuba egyetlen ország gyakorlatát sem kívánja másolni és nem hagy fel a szocializmus építésével.

A központi szakszervezeti szövetség főtitkára támogatásáról biztosította a tervezett intézkedéseket. Salvador Valdes szerint a kubai dolgozók támogatják az átszervezést célzó lépéseket, mert azok – mint fogalmazott – a fegyelmet és a termelékenységet erősítik.

AJÁNLOTT LINK:

Rendszerhiba: út a piaci szocializmus felé (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik