Nagyvilág

Bugár: a magyar kormány felelőssége, hogy kivel tárgyal

Bugár Béla Híd-elnök véleménye szerint a magyar kormány felelőssége, hogy kit invitálnak meg a Magyar Állandó Értekezletre - adta hírül a Bumm.sk hírportál.

Bugár Béla megjegyezte: nyitottak egy tisztességes partneri kapcsolatra. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden közölte: a Híd-Most nem kapott meghívást a péntekre tervezett MÁÉRT-ra, mert a meghívott határon túli magyar szervezetek véleményével összhangban úgy döntöttek, hogy csak a magyar pártokat hívják meg az összejövetelre. A tanácskozást a nemzeti érdekek képviseletére alakult, legitim magyar szervezetek fórumának tekintik – fogalmazott Semjén.

A Bumm kérdésére Bugár Béla elmondta: Semjén Zsolt korábban jelezte, hogy az értekezletre csak etnikai alapú pártok kapnak meghívást, illetve azt, hogy az összejövetelre meghívást kapott szervezetek is kérték ezt. Bugár szavai elárulták: ezt nem is tartja különösebben kifogásolhatónak, mindemellett aláhúzta, hogy ez a magyar kormány felelőssége.

Bugár sérelmezte azonban Semjén keddi kijelentését, mely azt sugallja, hogy pártja nem képviseli a magyarok érdekeit. A politikus elmondta: ma a Híd az egyetlen olyan párt Szlovákiában, amely képes a magyar érdekeket képviselni a törvényhozásban, melyet számos eddigi lépésük tanúsítja, például az állampolgársági ellentörvény módosítását célzó javaslat is.

AJÁNLOTT LINK:

A választójog is téma lesz a MÁÉRT ülésén (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik