Nagyvilág

Bombariadó több amerikai reptéren, az al-Kaida állhat a háttérben

Gyanús csomagokat találtak több Amerikában, illetve egy Nagy-Britanniában landolt repülőgépen. A jemeni al-Kaida állhat a háttérben.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság azt közölte, hogy a gyanús csomagokat több teherszállító repülőgép fedélzetén találták, amelyek a Newark Liberty légikikötőben, illetve a Philadelphiai Nemzetközi Repülőtéren landoltak.

A bombariadót a New York-i John F. Kennedy repülőtéren, valamint Philadelphia, Newark, New Jersey és a Maine állambeli Portland repterén rendelték el. Az amerikai belbiztonsági minisztérium azt közölte, hogy az összes amerikai repülőtéren felemelték a biztonsági készültségi szintet.

Amerikai tisztviselők szerint az Al-Kaida az Arab-félszigeten nevű jemeni terrorszervezet állhat a riadalmat okozó csomagok hátterében.

New Yorkban feltartóztatták és átvizsgálták a UPS csomagküldő futárszolgálat egy teherautóját. A rendőrség szóvivője nem közölte, hogy van-e összefüggés a repülőgépek és a teherautó átkutatása között.

A UPS megerősítette, hogy az amerikai hatóságok három gépének szállítmányát is vizsgálják a philadelphiai, illetve a newarki repülőtéren.

A hatóságok egyelőre azt nem közölték, pontosan milyen veszélyes anyagok lehetnek a gépek fedélzetén.

Eközben Nagy-Britanniában is vizsgálnak egy gyanús szerkezetet, amelyet egy Jemenből Chicagóba tartó járaton találtak, amikor megállt Londonban. A Reuters hírügynökség úgy értesült, a szerkezettel elvégzett bombavizsgálat negatívnak bizonyult. A CNN hírtelevízió úgy tudja, Angliában több Amerikába címzett gyanús csomagot is találtak, amelyek mind ugyanazon jemeni feladótól származtak.

Egy Jemenből érkezett gyanús csomagot találtak a hatóságok egy másik nemzetközi futárszolgálat, a FedEx dubaji raktárában is. A vállalat emiatt ideiglenesen embargót rendelt el minden Jemenből érkező csomagra.

A CNN értesülése szerint az amerikai hatóságokhoz egy szövetséges állam intézett figyelmeztetést “chicagói zsinagógákba irányuló jemeni csomagokkal kapcsolatban”. A hírtelevízió szerint minden Jemenből érkező csomagot átvizsgálnak. A CNN információi szerint az óvintézkedések mögött egy chicagói zsinagógák ellen intézendő terrortámadás állhat.

AJÁNLOTT LINKEK:

A világ legveszélyesebb országai: az olajkereskedelem sincs biztonságban (Kitekintő.hu)

Bíróság előtt a jemeni terroristák (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik