Nagyvilág

Kifáradóban a francia tiltakozási hullám

Egyre többen vették fel a munkát Franciaországban kedden a nyugdíjreform miatt két hete tartó sztrájk után. Az utcai tiltakozások azonban folytatódtak.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint Franciaország 12 olajfinomítójából ötben már újraindult a termelés, s a benzinellátás is fokozatosan kezd helyreállni. A Francia Olajipari Unió arról számolt be, hogy a benzinkutak 20-25 százalékában vannak még ellátási gondok. A még mindig sztrájkoló hét olajtelepen egyre kisebb a tiltakozó tömeg, amit a sztrájkolók a francia tömegtájékoztatási eszközökben a hideggel és a tiltakozási hullám kifáradásával magyaráztak.

Közben a hulladékgyűjtők is a munkabeszüntetés felfüggesztéséről döntöttek. Két hét sztrájk után Marseille belvárosa külvárosi szegénynegyedekre emlékeztetett: a 10 ezer tonnányi szemétben elszaporodtak a patkányok, ami kritikussá tette a közegészségügyi helyzetet. A tűzoltóság úgy tudja, hogy a helyiek az elmúlt napokban legalább nyolcszáz alkalommal felgyújtották a megtelt kukák körül felhalmozódott hulladékhegyeket.

A közlekedési viszonyok is jelentősen javultak : a vasutasoknak már csak 12 százaléka sztrájkol. Párizsból vidékre a vonatoknak kilencven százaléka, más útvonalakon pedig hatvan százaléka közlekedik.

Bár kedden a diákok vonultak utcára, csütörtökön pedig újabb országos tiltakozónap lesz a nyugdíjreform ellen, kormánytagok “fordulatként”, illetve “az élet normál menetébe való fokozatos visszatérésként” értékelték a szakszervezetek döntését a sztrájkok felfüggesztéséről.

Az ellenzéki szocialisták közben bejelentették, hogy az alkotmánytanácshoz fordulnak a nyugdíjreform miatt, ezért az államfőnek – aki a konfliktus miatt népszerűsége mélypontjára jutott – várhatóan november közepéig kell várnia a törvény kihirdetésével, amely mandátuma eddigi legsúlyosabb belpolitikai válságát okozta.

AJÁNLOTT LINK:

Franciaország: finisben a nyugdíjtörvény (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik