Nagyvilág

Mohácsi Viktória emberi jogi díjat kapott az USA-ban

A szabad demokraták korábbi EP-képviselőjével a Foreign Policy című külpolitikai szaklap internetes portálja készített interjút a díj kapcsán.

Mohácsi Viktória volt szabad demokrata európai parlamenti képviselő kapta az amerikai Human Rights First szervezet idei emberi jogi díját – adta hírül a foreignpolicy.com portál. A külpolitikai szaklap interjút készített a 2004 és 2009 között EP-képviselőként dolgozó politikussal, aki az emberi jogok, illetve a romák jogainak példás védelméért nyerte el az amerikai civil szervezet kitüntető figyelmét.

Mohácsi Viktória – aki ezen a héten veszi át díját az Amerikai Egyesült Államokban – az interjúban úgy fogalmazott: célja, hogy segítséget kérjen a washingtoni kormánytól a magyarországi gyűlölet-bűncselekmények hatékony visszaszorítására. Kiemelte: hasznosnak tartotta a magyar rendőrség és az FBI együttműködését a tavalyi romagyilkosságok elkövetőinek kézre kerítése kapcsán, ugyanakkor aggasztónak nevezte, hogy a romák elleni támadások nem szűntek meg teljesen.

Mohácsi Viktória a legnagyobb problémának a Jobbik 15 százalékos választási győzelmét és a párt által propagált „romabűnözés” közbeszédbe való beemelését tartotta. A romaellenes hangulat megerősödésének okát elsősorban a gazdasági krízisben látja az exképviselő, aki szerint részben ugyanezt történik Franciaországban is. Úgy fogalmazott: legfőbb célja, hogy a romákat uniós állampolgárként kezeljék, amelyikük bűntényt követ el, azt büntessék meg, de ne bélyegezzenek meg egy egész közösséget a romabűnözés vádjával.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy amíg a magyar cigány gyerekek 30 százalékát nyilvánítják fogyatékosnak, addig az európai átlag mindössze 3 százalék, ez pedig egyrészt az előítéletekből, másrészt az iskoláknak járó extra támogatásokból eredeztethető. Mohácsi aláhúzta: ezek az összegek korántsem a cigány szülők zsebébe, hanem a helyi önkormányzatok kasszájába folyik.

Ajánlott link:

Békésen élnek a romák Spanyolországban (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik