Nagyvilág

London karcsúsítja védelmi kiadásait

Reálértéken 8 százalékkal csökken a következő négy évben Nagy-Britannia védelmi költségvetése - jelentette be kedden hivatalosan a brit kormányfő.

David Cameron kijelentette: a tavaszi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális kormánykoalíció 38 milliárd fontos (12 ezer milliárd forintos) “fekete lyukat” örökölt munkáspárti elődjétől a védelmi költségvetésben, vagyis a fedezetlen kötelezettségek meghaladják Nagy-Britannia évi 33 milliárd fontos teljes katonai költségvetését.

A miniszterelnök közölte, hogy megépítik a két új repülőgép-hordozót, amelyre még az előző kormány kötött szerződést, ám az egyiket nem állítják állandó szolgálatba, hanem “készenléti állapotban” tartják majd.

Cameron hangsúlyozta: a brit védelmi költségvetés továbbra is a negyedik legnagyobb marad a világon, és Nagy-Britannia ezután is teljesíti a NATO célkitűzését, amely a hazai össztermék (GDP) éves értékének 2 százalékában határozza meg a tagállamok védelmi kiadásainak kívánatos szintjét.

Cameron kiemelte: mindezzel együtt a jelenleg “túlzottan a katonai beavatkozásra alapozott” brit védelmi stratégia súlypontja áthelyeződik a konfliktus-megelőzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik