Nagyvilág

Az ausztrál kormányfőt nem érdekli a külpolitika

Ausztrália miniszterelnöke saját bevallása szerint szívesebben látogatna helyi iskolákat, minthogy a világ vezetőivel értekezzen csúcstalálkozókon.

Julia Gillard ausztrál miniszterelnököt nem érdekli a külpolitika, és idejének nagy részét a belpolitikai kérdésekre kívánja fordítani – értesült az ausztrál állami média. A szigetország első női miniszterelnöke első brüsszeli kormányfői látogatásán úgy fogalmazott: inkább látogatna meg egy ausztráliai iskolát, minthogy a világ vezetőivel értekezzen egy nemzetközi csúcstalálkozón.

A miniszterelnököt – akit saját bevallása szerint legfőképpen az oktatáspolitika refomrja motiválta a politikai pálya választásakor – az elmúlt hetekben több kritika érte külpolitikai tapasztalatlansága miatt. Gillard ugyanis nagy kontrasztot jelent a mandarin nyelven is beszélő ex-diplomata elődjéhez, Kevin Ruddhoz képest, aki jelenleg a külügyminiszteri posztot tölti be a kormánykabinetben. A kisebbségi kormány élén álló Julia Gillard kijelentései azt követően hangzottak el, hogy az Európa-Ázsia csúcstalálkozón vett részt Brüsszelben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik