Nagyvilág

Volt izlandi kormányfő szerint politikai vendetta folyik ellene

Az ország pénzügyi válsága miatt vonják felelősségre, ő viszont leszámolásról beszél.

Geir Haarde a Financial Timesnak adott, a londoni gazdasági napilap által szombaton közölt interjúban kijelentette: az izlandi parlament “rettentő precedenst” teremtett azzal, hogy a héten határozatot fogadott el az ő különleges bírósági felelősségre vonásáról.

Haarde lesz az első politikus a világon, akit a pénzügyi válságban játszott szerepéért idéznek törvény elé.

A volt izlandi kormányfő szerintrégi politikai ellenfelei akarják “számláikat rendezni” az eljárással. “Lehet bírálni, amit tettünk vagy nem tettünk … de sem én, sem kollégáim nem járultunk hozzá jobban a válság kirobbanásához, mint George Bush (volt amerikai elnök), vagy Gordon Brown (volt brit kormányfő)” – mondta Haarde. Hozzátette: a történtek “mindenkit meglepetésként értek”.

Geir Haarde szerint “az egész országnak osztoznia kell a felelősségben” mindazért, ami a válság előtti robbanásszerű pénzügyi terjeszkedés éveiben történt. Akkoriban “nagyon kevés politikus bírálta a bankrendszer bővülését … a bankok sok pénzt fizettek ki bérekre és adóra … ennek mindenki haszonélvezője volt” – fogalmazott a volt kormányfő, aki szerint bűnvádi felelősséggel a bankok tulajdonosai és vezetői tartoznak.

A 320 ezer lakosú Izland bankrendszerének mérete Haarde szabadpiac-párti kormányai alatt, a válság előtti évek féktelen terjeszkedése során – vagyon alapján – az izlandi gazdaság éves hazai össztermékének tízszeresére duzzadt. A bankok – hitelből – üzleti érdekeltségeket vásároltak fel világszerte, és az amerikai piacon kockázatterítő céllal értékpapírosított kötelezvény-portfoliókba (CDO) fektettek be, amelyek azután elértéktelenedtek.

Mindez 2007-ben, a globális hitelpiac beszűkülésével elkezdett omladozni, és amikor a Lehman Brothers amerikai nagybank 2008-ban összeomlott, a vezető izlandi bankok is hasonló sorsra jutottak, súlyos adósság- és devizaválságba sodorva a kis országot.

A Financial Times szombati kommentárja szerint azonban Geir Haardénak igaza van, amikor “a politikai üldöztetéssel határosnak” minősíti az ellene indított eljárást. A londoni gazdasági napilap szerint “az embernek néha az a benyomása támad, hogy Haardét az üzletbarát kapitalizmus vétségéért fogják perbe”.

“Együgyű ideológiák ostoba módon történő bevezetése” önmagában még nem bűncselekmény, a hanyagság – amellyel a volt izlandi kormányfőt elsősorban vádolják – pedig nem azonos a korrupcióval – áll a Financial Times szombati értékelésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik