Nagyvilág

Bin Laden állhat az Európában tervezett merényletek mögött

Névtelenül nyilatkozó amerikai források szerint Oszama bin Laden állhatott az európai városok ellen tervezett merényletek mögött.

Az al-Kaida vezetői, talán személyesen Oszama bin Laden áll azon merénylettervek mögött, amelyekre az elmúlt napokban derült fény, s mely merényleteket európai városokban szándékoztak elkövetni iszlamista terroristák – állították pénteken amerikai hivatalos terrorelhárítás-szakértők.

A terroristák egyszerre több helyszínen, – a többi között Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban – “puha célpontokra”, feltehetően turisták csoportjaira akartak lecsapni. Az akciók koordináltsága az al-Kaida kézjegyét viseli magán, ugyanakkor szakértők szerint nem világos, hogy ki is irányítja a műveleteket.

A névtelenséget kérő amerikai források az NPR közrádiónak és az AP hírügynökségnek nyilatkoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik