Nagyvilág

Saját gyermekét is lelőtte a német ámokfutó

Három embert gyilkolt meg az a nő, aki vasárnap este kezdett lövöldözni a németországi Lörrach kórházában, az áldozatok között egy kisgyerek is van.

Német sajtóértesülések szerint a végül lelőtt ámokfutó tettének hátterében családi okok álltak. Eugen Wissler, a dél-németországi város rendőrségének szóvivője az AFP-nek elmondta, hogy este hat óra körül riasztották a tűzoltókat egy, a kórház közelében álló társasházhoz, ahol egy robbanást követően tűz ütött ki az egyik lakásban. Mint mondta, a kiérkező tűzoltók lövéseket hallottak az épületből, majd látták, amint egy nő automata pisztollyal a kezében kisétál a házból, és a Szent Erzsébet kórház felé indul.

A Bild című napilap úgy tudja, az ügyvédként dolgozó nő a lakásban lelőtte 3-4 év körüli fiát, valamint volt élettársát, és a lakásban csak ezután történt az – eddig ismeretlen eredetű – robbanás. Az azonban nem világos egyelőre, hogy a kiérkező tűzoltók milyen lövéseket hallottak a lángokban álló lakásból.

A Bild és a Die Welt egyaránt úgy értesült, hogy az asszony végül a kórház nőgyógyászati osztályára indult, ahol több lövést is leadott, megölve az egyik ápolót, és megsebesítve egy szolgálaton kívüli rendőrt.

A tűzoltók eközben értesítették a rendőrséget, akik a kórházba érkezve előbb figyelmeztető lövéseket adtak le, ám amikor a nő rájuk lőtt, lelőtték. Az asszony a helyszínen életét vesztette. A térdén megsérült rendőr a beszámolók szerint súlyos, ám nem életveszélyes állapotban van, míg a lövöldözés másik sebesültje könnyebb sérüléseket szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik