Nagyvilág

Lecsaptak a munkaidőben szórakozókra Kínában

A vétkezőkből hetet például karaoke bárban éneklés közben találtak, vagy klubokban, amint épp fürdőt vettek.

Háromszáz fölé emelkedett azoknak a lebukott hivatalnokoknak, helyi tisztségviselőknek a száma, akik az észak-kínai Sanhszi (Shanxi) tartományban munkaidőben jártak szórakozni – derül ki a tartományi fegyelmi ellenőrző bizottság kiadott körleveléből.

A vétkezőkből hetet például karaoke bárban éneklés közben találtak, vagy klubokban, amint épp fürdőt vettek. Három vezető szállodában múlatta az időt szerencsejáték-asztalok mellett. Utóbbiaktól már megváltak a munkáltatóik.

Az augusztusban indított kampányban már 296-an kaptak valamilyen adminisztratív, vagy fegyelmi büntetést, sokukat elbocsátották. A Sanhszi tartományi pártbizottság kiadta a pártvezetőknek, hogy ne kártyázzanak, ne játszanak a számítógépen, és ne is társasjátékozzanak; kerüljék a teaházakat, fürdőket, klubokat munkaidőben. Felhívták a figyelmüket arra is, hogy ne éljenek vissza a hatalmukkal, pozíciójukkal, ne próbáljanak jogtalan előnyökhöz jutni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik