Nagyvilág

Schmitt Pál magyarokkal találkozott Bécsben

A köztársasági elnök megbeszélést folytatott Heinz Fischer osztrák szövetségi elnökkel és Barbara Prammer házelnökkel.

Ausztriai magyar szervezetek képviselőivel is találkozott Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Bécsben, első hivatalos külföldi útján.

Mint azt a találkozó után újságíróknak elmondta, örömmel állapította meg, milyen jó érzéssel tölti el az ausztriai magyarokat, hogy “őrzik a lángot, őrzik a magyar nyelvet, őrzik a magyar kultúrát, őrzik a magyar hagyományokat”.

A kerekasztal-beszélgetésre Burgenlandból, Bécsből és az ország más részeiből is érkeztek világi és egyházi szervezetek képviselői. Schmitt Pál elmondta: beszélgető partnerei ismertették vele a szervezetek örömeit és a gondjait. Utóbbiak között elmondták, hogy a fiatalabb generációk soraiban már gyengül a magyarnyelv-tudás, s hogy több anyagi támogatást tartanának szükségesnek a magyarság megőrzéséhez – fejtette ki az államfő. “Ugyanakkor nagyszerű kiadványokat mutattak nekem, könyveket, tankönyveket és mesekönyveket, és beszámoltak az elért eredményeikről, a fiatalok számára szervezett programokról. Mindezért elismerés illeti őket” – tette hozzá.

A magyar szervezetekkel való találkozóját megelőzően a köztársasági elnök megbeszélést folytatott Heinz Fischer osztrák szövetségi elnökkel és Barbara Prammer házelnökkel. Emellett részt vett a tiszteletére rendezett ebéden és Heinz Fischer társaságában, idegenvezető kíséretében látogatást tett az osztrák állami kincstárban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik