Nagyvilág

Ítéletek születtek Portugália eddigi legnagyobb pedofilperében

Öt év kilenc hónaptól 18 évig terjedő börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú lisszaboni bíróság Portugália legnagyobb pedofilperének hat vádlottját.

A hat évig tartó tárgyalássorozat során bebizonyosodott, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező, 230 éve működő Casa Pia árvaházban kiskorúakat erőszakoltak meg, illetve gazdag megrendelőknek gyerekeket szállítottak az intézményből. A vádlottak között van az árvaház egy korábbi igazgatója, a Casa Pia egyik volt sofőrje, egy ismert tévés személyiség, két orvos és egy korábbi diplomata.

A bűnügyet az Expresso című újság tárta fel még 2002-ben, és annak híradása nyomán indult el a nyomozás. A bíróságon 32 áldozat tett tanúvallomást, s azonosította az elkövetőket.

Összesen heten álltak a bíróság elé, de az egyik vádlottat – annak a dél-portugáliai háznak a tulajdonosát, ahol az áldozatok szerint “orgiákat” szerveztek – felmentették. Az első számú vádlottra, a volt sofőrre, aki egymaga több mint hatszáz esetben hajtott végre szexuális bűncselekményt, 18 év szabadságvesztést szabott ki a bíróság, míg a többiek öt év kilenc hónaptól hét évig terjedő fegyházbüntetést kaptak. Emellett az elítélteknek 15 ezer és 25 ezer közötti kártérítést kell fizetniük egykori áldozataiknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik