Nagyvilág

“Béketervet” visz Észak-Koreába egy amerikai kisfiú

"Gyerekek békeerdejét" álmodta a Koreai-félszigeten lévő demilitarizált övezetbe egy 13 éves amerikai kisfiú, aki előreláthatólag csütörtökön utazik Észak-Koreába, hogy megossza ötletét.

A Dél-Koreában született, de Mississippiben élő Jonathan Lee szüleivel a kínai fővárosból repül Phenjanba, miután szerda éjszaka megkapták az észak-koreai beutazó vízumot – közölte a tinédzser családja az AP amerikai hírügynökséggel. A kisfiú saját elmondása szerint arra számít, hogy fogadják észak-koreai tisztségviselők, és felvázolhatja nekik tervét a “gyerekek békeerdejéről, ahol gyümölcs- és gesztenyefákat ültetnének és gyerekek játszhatnak”.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolói szerint Jonathan három éve találkozott Kim De Dzsung néhai dél-koreai elnökkel, és javasolta neki, hogy ültessenek gesztenyefákat a Koreai-félszigetre, majd tavaly is meglátogatta az akkor már betegeskedő államfőt.

Jonathan abban reménykedik, hogy átadhatja Kim Dzsong Ilnek levelét, amelyben leírta, hogy Kim De Dzsung beszélt neki “napfénypolitikájáról”, amelynek lényege a békés egymás mellett élés Észak-Koreával. “Azt ígérte, hogy elvisz magával, amikor legközelebb Észak-Koreában jár, de sajnos tavaly meghalt. Folytatni szeretném az álmát” – olvasható a levélben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik