Nagyvilág

Sarkozy hadat üzent az utcai erőszaknak

"Hadat üzent" az utcai erőszaknak a múlt heti zavargások nyomán Nicolas Sarkozy francia elnök.

Sarkozy emellett értekezletet hívott össze június 28-ra, hogy elemezzék “az egyes nomádok és cigányok viselkedése okozta problémákat. A fórum feladata lenne intézkedéseket kidolgozni az illegális táborok felszámolására, az ott élő nomádok kilakoltatása – tájékoztatott a francia elnök a szerdai kormányülést követően kiadott közleményében.

A múlt héten pénteken azután törtek ki utcai zavargások a párizsi Saint Aignan-ban, hogy a rendőrök üldözés közben agyonlőttek egy 22 éves roma férfit. Luigi Duquenet egy kaszinó kirablását követően autójával a főváros Loire-de-Cher körzetében elmenekült egy rendőrségi ellenőrzés elől, de a rendőrök nyomába szegődtek és lelőtték.

A halálesetet követően a környéken utcai zavargások kezdődtek, amelyek során félszáz baltákkal felszerelkezett ember megtámadta a rendőrség épületét. A tüntetők autókat gyújtottak fel, rendőrökre lőttek, utcai jelzőlámpákat, berendezéseket tettek tönkre, egy villamost és egy pékséget is megrongáltak.

“A történtek elfogadhatatlanok” – hangoztatta Sarkozy a szerdai kormányülést követő közleményben, és arra figyelmeztetett, hogy a kormány “valódi háborút vív” a bűnözőkkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik