Nagyvilág

Le Monde: Orbán “Fidesz-államot” akar

A lap szerint az új miniszterelnök mintha vissza akarná vonni az EU-nak és az IMF-nek adott szót.

Orbán különös modora Magyarországon címmel szerkesztőségi kommentárban foglalkozott a Le Monde című mértékadó francia napilap Magyarországnak az Európai Unióval (EU) és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásaival.

A cikk emlékeztetett arra, hogy az EU és az IMF 2008 novemberében 20 milliárd eurós hitelt nyújtott Magyarországnak, amely lehetővé tette, hogy az euróban súlyosan eladósodott ország teljesítse fizetési kötelezettségeit.

A Le Monde szerint úgy tűnik, mintha az új miniszterelnök, Orbán Viktor vissza akarná vonni az EU-nak és az IMF-nek adott szót, és”leplezetlenül sértő fesztelenséggel” viselkedik a hitelezőivel szemben. Az IMF delegációjának július 20-án kellett volna lezárnia a magyar kormánnyal a készenléti hitel első felülvizsgálatát, de ezt nem tudta elvégezni.

A párizsi újság szerint a vita középpontjában az áll, hogy a Fidesz az áprilisi (országgyűlési) választási kampányban adócsökkentésekre tett ígéretet, amit az IMF rosszul időzített lépésnek tart.

A Le Monde megállapította, hogy Orbán Viktor “Fidesz-államot” akar Magyarországra erőltetni. A párt a közigazgatásban hajtóvadászatot folytat, valamint Orbán “előírta”, minden középületben függesszék ki a Nemzeti Egyetértés Nyilatkozatát, amelyet az újság egyfajta pártkiáltványnak minősített. “A szélsőjobboldallal szembeni küzdelem nevében pedig e konzervatív keresztény leplezetlenül udvarol” a magyar nacionalistáknak – fűzte hozzá a lap.

“Elfogadható-e ez egy olyan ország részéről, amely januártól az Európai Unió soros elnöki tisztségét tölti be? Emlékeztetni kell Orbánt arra, hogy Magyarország olyan klubnak a tagja, amelynek megvannak a (maga) követelményei” – zárta írását a Le Monde.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik