Nagyvilág

Hajóbaleset-betilthatják a vízibuszos túrákat Philadelphiában

A két magyar diák halálát követően kétségek merültek fel, hogy a járművek biztonsággal közlekedhetnek a folyószakaszon.

Nem biztos, hogy engedélyezik a vízibuszos túrák felújítását Philadelphia belvárosában a Delaware folyón a július 7-i baleset nyomán – amelyben két magyar fiatal meghalt -, ugyanis kétségek merültek fel, hogy a járművek biztonsággal közlekedhetnek a folyószakaszon.

Todd Gatlin a parti őrség kikötőkapitánya elmondta: minden lehetőség nyitott, lehet, hogy nem fogja engedélyezni a vízibuszos túrák újraindítását.

Július 7-én uszály ütközött egy műszaki hiba miatt a folyón veszteglő városnéző vízibuszba a belvárosban; a járművön 13 mosonmagyaróvári fiatal és két kísérő tanár is ült. A balesetben vízbe került 37 emberből 35-öt kimentettek, két magyar turista, egy 20 éves fiú és egy 16 éves lány azonban odaveszett.

A baleset után kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a kis vízibuszok biztonságosan hajózhatnak-e a folyónak ezen a szakaszán, ahol a forgalmas hajózási csatorna csak 120 méter széles.

A vízibuszokat üzemeltető cég, a Ride the Ducks a baleset után önként beszüntette a túrákat abban az öt városban, ahol jelen van, majd Philadelphia kivételével újraindította azokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik