Nagyvilág

Több tucat focidrukker halt meg az ugandai robbantásban

Két pokolgép robbant fel éjszaka két kampalai szórakozóhelyen, ahol tévén nézték a vb-döntőt.

Egy kormányszóvivő legújabb közlése szerint 74 ember halt meg a detonációkban.

Kale Kayihura kampalai rendőrparancsnok korábban elmondta, hogy az első robbantás egy etióp éteremben történt, nem sokkal később pedig pokolgép robbant egy rögbiklubban.

A rendőrség szerint sokan megsebesültek. Mindkét szórakozóhely zsúfolásig tele volt focidrukkerekkel, akik tévén nézték a labdarúgó-világbajnokság döntőjét. A kormányszóvivő 65 sebesültről tudott.

Az Egyesült Államok kampalai nagykövetségének szóvivője közölte, hogy a halálos áldozatok között van egy amerikai állampolgár, illetve legalább három amerikai megsebesült az étteremben történt robbantásban. Mike Hammer, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője közleményében tudatta, hogy Barack Obama amerikai elnököt mélyen megrendítette az, hogy emberéleteket követeltek e “szánalmas és gyáva” támadások.

Kale Kayihura azt feltételezi, hogy az al-Kaida terrorszervezethez kötődő szomáliai milícia, az al-Shabaab állhat a támadások mögött. Ha ez igaz, akkor ez lenne az első eset, hogy az iszlamista lázadószervezet Szomálián kívül követett el támadást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik