Nagyvilág

Újabb olajválság fenyeget?

Idejében fel kell ismerni az olajkorszak végét, és át kell nyergelni más, korszerűbb technológiákra - érvelt a plenáris ülés olajkitermelésről szóló vitájában Herczog Edit szocialista EP-képviselő.

“Legfontosabb feladatunk, hogy egyszerre találjuk meg a módját a világ folyamatosan növekvő energiaigénye kiszolgálásának, illetve a környezetbarát energiaszolgáltatás kialakításának” –- idézi Herczog Edit összegzését a MSZP Európai Parlamenti Delegációjának közleménye.

A képviselő szerint az EU-nak arra kell törekednie, hogy a Deepwater Horizon olajfúró torony balesetéhez hasonló katasztrófa ne ismétlődhessen meg Európában.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy szakértők szerint 2030-ra új, naponta legalább 40 millió hordó kőolaj kitermelésére képes forrásokat kell találni– ez pedig Szaúd-Arábia termelésének négyszeresét teszi ki –, különben hosszú távon nem lesz elkerülhető az olajárrobbanás.

“Ezért a gazdaságot maholnap át kell állítani egy teljesen másfajta energiahasznosítási modellre, nemkülönben a közlekedést, amelynek jövőjét ugyancsak más energiahordozókra – például hidrogénre, bioetanolra, de legnagyobb valószínűséggel villamos áramra – kell alapozni” –- véli Herczog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik