Nagyvilág

Észak-Korea nem tárgyal, de fenyegetőzik

Phenjan elutasította vasárnap az amerikaiak vezette ENSZ-parancsnokság katonai tárgyalásokra tett javaslatát a dél-koreai Cshonan korvett elsüllyedésének ügyében.

A hajó pusztulásáért Észak-Koreát teszik felelőssé.

Az ENSZ-parancsnokság, amely a hároméves koreai háborúnak 1953-ban véget vető fegyverszünetet ellenőrzi, vizsgálatot indított a hadihajó ügyében. Egy másik nemzetközi testület a múlt hónapban arra a megállapításra jutott, hogy az észak-koreaiak lőttek ki torpedót a hajóra a két Korea feszültséggel terhes tengeri határa közelében.

Phenjan tagadta a vádat, és arra figyelmeztetett, hogy bármilyen rá rótt büntetés háborút robbanthat ki. Észak-Korea vasárnap közölte: az ENSZ-parancsnokság fegyverszüneti bizottsága üzenetben javasolt tábornoki szintű tárgyalásokat, hogy tájékoztassa Északot vizsgálata eredményeiről.

A KCNA észak-koreai hírügynökség szerint a parancsnokság vizsgálatának eredményei csak a dél-koreai vezetésű nemzetközi vizsgálat megállapításait tükröznék, amelyek “tele vannak légből kapott koholmányokkal”. A jelentés szerint Phenjan csak akkor hajlandó magas szintű katonai tárgyalásokra, ha Szöul lehetővé teszi, hogy észak-koreaiak ellenőrizhessék az eredményeket.

A szöuli védelmi minisztériumban egy tisztségviselő azt mondta, hogy nincs szándékukban bevonni észak-koreai ellenőröket. A név nélkül nyilatkozó illetékes egyébként hozzátette, hogy nincs tudomása az észak-koreai jelentésről. Hasonlóképpen nyilatkozott David Oten, a szöuli amerikai katonai parancsnokság szóvivője is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik