Nagyvilág

Felpofozott egy újságírót Sarkozy testőre

Megpofozta a France3 francia közszolgálati televízió újságíróját a francia elnök biztonsági szolgálatának egyik tagja - közölte pénteken a csatorna.

Az incidens szerda este történt, amikor Nicolas Sarkozy a legnagyobb titokban az egyik párizsi külvárosba látogatott. A sajtót szándékosan nem értesítette az elnöki stáb, a France3 azonban éppen akkor forgatott Seine-Saint-Denis pályaudvarán egy riportot a kábítószer-kereskedelemről, amikor testőrei kíséretében betoppant az államfő. Egy helyi fiatalt – aki hangos sértegetéssel fogadta az elnököt – azonnal félrevezette a biztonsági szolgálat.

A tévések meg akarták örökíteni az eseményt, de az egyik testőr ezt megakadályozta, s miközben megpróbálta elvenni a kamerát, egy pofont is lekevert az egyik újságírónak.

A kamera így csak messziről rögzítette, hogy egy férfi fekszik a földön. Az újságíró szerint vér borította. Sarkozy az incidenst követően azonnal távozott a helyszínről.

A közszolgálati televízió újságíró-szakszervezete a sajtószabadság megsértése miatt feljelentést tett a rendőrségen, valamint arra kérte a belügyminisztériumot, hogy rendeljen el belső vizsgálatot a történtek tisztázására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik